Részlet a könyvből

Még sohasem fordult elő vele, hogy feleszmél, történetesen egy ágyon, körbenéz, egy hatalmas, magtárszerű térben találja magát, és nem tudja megállapítani, nem tudja megmondani, hol van, nem tudja, hogyan került oda, ahol van. Egy pillanatra átfut rajta, hogy az egészet csak álmodja. Korábban hányszor előfordult, hogy egy rémületes álomból ébredve, amikor már többé-kevésbé felfogta, hogy ébren van, nem tudta eldönteni, kinek vagy minek higgyen. A józan eszének, a saját szemének vagy a hatodik, esetleg a hetedik érzékének, amely azt súgja, egyik sem igaz, valahol egy köztes állapotban van. Itt is van, meg ott is. Gyerekkorában hányszor eljátszott ezzel a gondolattal. Álomjátéknak nevezte. Álmodja, hogy álmodik, és az álom végén majd visszaálmodja magát egy másik világba, ahol már érteni fogja a szabályokat, a rendet, hogy mi miért és hogyan történik. Az álomjátékot később képzeletjátékkal cserélte fel, melynek során sohasem tudta megbízható módon eldönteni, hogy a valóságnak épp melyik részével van dolga. Hányszor eljátszott az utolsó óra, az utolsó nap gondolatával. Fekszik majd valahol, és egyszerre csak rádöbben, hogy ez az utolsó órája. Nincs több idő. Egyedül maradt. Ebben a játékban valóban egyedül marad, nem találhat ki semmit.