Néhány évvel ezelőtt volt egy óriásplakát, amely azt hirdette, hogy: “Előtérben a háttér”. Olvasás közben sokszor eszembe jutott ez a mondat. Egészen különböző szándékkal írt, különböző műfajú és fajsúlyú új szövegek egyformán hívták fel a figyelmemet arra, hogy megírásuk tulajdonképpeni tétje a szellemi háttér, életforma és észjárás kölcsönhatása, amelyet egyszerre kell a szövegnek érzékeltetnie és a szerzőnek megteremtenie. Sőt, az is előfordulhat (főleg, ha életszabálynak tekintjük azt a jelmondatot, amely a reklám szándékai szerint mindössze kihívás), hogy a szerző menet közben jön rá a nagyobb összefüggésekre, amelyek felé szövegének (illetve a szöveg elkészült részeinek) logikája vezeti. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg Barnás Ferenc: Bagatell című regényének én-elbeszélője is, ő azonban az idényt fordítja időre, folyamatos időmúlásra, és a hangsúlyosan idegen közeget fordítja le a személyiség reflektáltan szituáló gondolatritmusára. Barnás elbeszélője magyar férfi, aki német és svájci városokban utcai, majd éttermi zenéléssel keresi a kenyerét, s mindvégig önmaga állapotának rajzát, egyszersmind elemzését adja. Majdnem úgy beszél, mint Robinson a lakatlan szigeten, csak az ő cölöpvára egy nagyméretű autó, s kannibálok vagy lázadó tengerészek helyett vendéglősök, rendőrök, továbbá járókelők bukkannak fel. (Ez utóbbiakból vannak figyelők és nem figyelők, fizetők és nem fizetők.) Barnás tér- és időkezelése is merőben robinsoni jellegű; a Dél-Németország és Észak-Olaszország közötti terület a lakatlan sziget, s miután arról, ami a nyári idények között, ősztől tavaszig Magyarországon történik, jóformán semmit sem mond az elbeszélő, a nyarak egybefolynak, s az idő múlásának funkcióját mindinkább a dolgok logikájának múlása tölti be.
A dolgok logikája értelemszerűen az apró részletek felé mutat, s ezekből Barnás elbeszélője kifogyhatatlan. Nemcsak azt tudjuk meg tőle, hogyan lehet sok aprópénzt keresni, hanem azt is, hogyan lehet a keresményt baj nélkül beváltani; nemcsak azt, hogy melyik vörösbort érdemes inni, hanem azt is, miért kell üres palackokat tartalékolni a kocsiban, s hol lehet tartalmuktól megszabadulni, ha már nem üresek (a dupla nejlonzacskókról nem is beszélve). Ez az egyik pont, ahol az életforma összefügg a mű formájával.
A másik pont a zene. Barnás elbeszélője benne él és benne gondolkodik a zenében, valahogy úgy, ahogy azt a régi vándormuzsikusok tehették. Egyszer sincs leírva a könyvben a szabadság, de kimondatlanul is erről van szó; és egyszer sincs leírva a csoda, ám az elbeszélő úgy adja elő (ezúttal írásban) utcai és vendéglői szerepléseit, hogy abból kiderül: a csoda (ha nem is mindig, de azért nem is ritkán) végbemegy, függetlenül attól, hogy mi a következménye és (az elbeszélőn kívül) ki vesz róla tudomást. A zenei elemzések és a helyzetelemzések mindannyiszor a személyiség önelemzésébe torkollanak, s e tekintetben Barnás új regénye nem kevésbé radikális Az élősködő című, szintén monologikus formában írt előző regényénél, amellyel három éve debütált; ugyanakkor kiegyensúlyozottabb annál. Ott az elburjánzó magyarázatok mindinkább a forma ellenében hatottak, itt a magyarázatok, megmaradva tárgyi kereteik közt, fontos formaképző elemek. Barnás egyértelművé teszi, hogy nincs olyan művészi vagy egzisztenciális csúcspont hőse pályáján, ahonnét vissza (vagy körül) lehetne tekinteni, mégis az a benyomásunk, mintha fejlődésregényt olvasnánk. A fejlődés iránytalanságának regénypoétikai tanulsága (amolyan feketeleves) persze még hátravan.
Az elemző magyarázatok fényében ugyanakkor hiányérzetet is kelt a könyv robinsonisága; kiderül ugyanis, hogy a sziget mégsem teljesen lakatlan. Barnás (mint szerző) számos epizódfigurát villant fel, ám arra mintha már nem lett volna energiája, hogy hierarchiát állítson fel epizód- és mellékszereplők között. Így azok a személyek is villanásszerűek maradnak, akik az elbeszélői jelzések értelmében fontosak lennének: a biciklizve alkotó festő, a volt NDK-s remete, az élettárs és a nővér. Mindezért azonban kárpótolja az olvasót a könyv lapjain kirajzolódó epikus terrénum.
(Kalligram, 2000, 272 oldal, 1800 Ft)
Ez utóbbi, az epikus terrénum.
Márton László