Barnás Ferenc: Az élősködő
Kalligram, Pozsony, 1997.
Immár tíz éve, hogy Nádas Péter könyveinek igézetében élek. Az Emlékírótok könyve mondhatni megpecsételte életemet. Azóta egyre csak várom a hasonló formátumú műveket a szerzőtől vagy akár mástól. Nádast még egy ideig tovább vitte nagy könyvének lendülete, míg erejének utolsó cseppjét ki nem merítette esszéivel. Azóta hallgat. Inerciája rám ragadt, s tétlenségre, mondhatni tehetetlenségre kárhoztatott. Barnás Ferenc első regénye Az élősködő azért is nagy vállalkozás, mert egyenesen Nádas Péter poétikáját célozza meg, azt mozdítja ki a holtpontról. A figyelmes olvasó Barnás regényében Nádas Péter ars poeticájának egyfajta továbbértelmezésé-re talál. Kezdetben csak mondatai, majd a regény egész koncepciója koincidál Nádas elhíresült gondolataival a Hazatérés című esszéből: „Az ideális irodalmi mondat születhet a képzeletből, születhet a tapasztalatból, de képzeletét a tapasztalatában, tapasztalatát a képzeletében kell megmérnie. Képzeletem számára a tapasztalatom, tapasztalatom számára a képzeletem lesz azon egyetlen lehetséges világi instancia, amelynek segítségével kívül lehetek azon, amin belül vagyok.” Barnás Ferenc is az irodalmi mondat megoldásában keresi a fogódzót, Mondattanával bíbelődve nem lepődtem meg, hogy a regény végén külön fejezetet szentel ennek a kérdésnek: „Az indító nagybetű és pont közé zárt fantáziálás sohasem lélegezhet olyan könnyen, mint az elmémben. Tapasztaltam, hogy a grammatikába csomagolt félelmek kevésbé veszélyesek, mint szabad társaik, amelyeket sem a központozás, sem a ritmus nem kényszerít engedelmességre. Ha legaljasabb gondolatomat egyszer a mondatba csaltam, akkor egy idő után nem törhetett rám kénye-kedve szerint magával kellett hoznia fegyelmem munkáját, a szórendet, a központozást, a hangsúlyokat. A jelzővel ellátott félelem persze nem hunyászkodik meg, de, és erre bizonyítékaim vannak, függőségi viszonyba kerülhet. Részint azért mert megjelöltetett, részint pedig azért, mert ettől kezdve a megnevezéssel kerülhetett elém. Ráerőltettem a félelmemre a tőle eredetileg idegent és mindaddig hordoznia kellett, amíg énrám igényt tartott.”
Barnás hőse a képzelet betege, mondatai már azért sem lehetnek ideálisak, mert nélkülözik azt az elemi tapasztalatot aminek közvetítésével a szerző kívül lehetne azon, amin belül van. A regényben egy lelki betegség kialakulásának és lefolyásának leírását kapjuk, de hiányzik azaz epikai háttér, ami nélkül az elbeszélő saját képzeletének foglya marad. Hiába próbálja mondatba csalni beteg lelke háborgásait, közvetítő hiányában a mondat megbillen és epikán túli Irányba vesz lendületet És ezekkel a megbillent mondatokkal próbálja Barnás Ferenc Nádas ideális mondatait „továbbírni”. Ami több, mint az író hallgatása, de kevesebb, mint amennyi egy regény totalitásához kell. Radnóti Sándor jogosnak tartja a szerző nagyfokú redukcióját, aki a világnak sok részét tulajdonképpen semmisnek tekinti, míg más kritikusok az érzéki tapasztalatot hiányolják a könyvben. Angyalosi Gergely pedig egyenesen kimondja, „hogy a valóság gyakorlatilag nem referencia ebben a regényben.”
A történet különböző kórházakban kezdődik, ahová a még gyermek elbeszélő a valóság ellen menekül, hogy felnőttkorára a fantáziálás legyen egyedüli valósága. Erre biztatják erotikus kalandjai is, melyek leírásai a regény kétharmadát teszik ki. Az élősködő erotikus regény és ezzel is Nádast aposztrofálja. De míg Nádas Péter a szív, az ész és az ágyék misztikus hármasságát állítja fel regényeiben, addig Barnás Érosza paranoiás, aki a képzeletétől üldözve a tapasztalaton túli világban elveszti tájékozódó képességét és mondatai orientáció nélkül maradnak. Talán ennek ellensúlyozására készült el a betét L. promiszkuitásának történetéről, amely a kórházi fejezetekkel együtt legjobb része a regénynek.
Barnás Ferenc regényének explicit célja a lelki betegségből való felgyógyulás. Ennek a reménye keretezi az elbeszélést. Az önreflexió a baj „kibeszélésére” irányul, ami a mondatszerkesztésben nyer poétikai érvényességet. A hagyományos regénykellékek mellett (keret, betét) Barnás él újításokkal is, ami a tartalmi szinten regisztrálható. A testiség ilyen kifejezett formáját talán még Nádasnál sem találhatjuk. Radnóti Sándor mutatta ki az Emlékírótok könyvében a redukciót, mellyel Nádas a történelmi eseményeket a test eseményeiként tudja prezentálni: „A világ közvetítéseinek elhagyása meghatározott történelmi jelentőséget hordoz a mi régiónkban. A hatalom és az alattvaló közvetlenebb az állam és az állampolgár viszonyánál. A rabtartó és a rab, a kínzó és a kínzott közötti viszony valamiképp testivé válik. Nincs meg az a számtalan közvetítés, az intézmények közvetítése, amely a demokratikus berendezkedést, tehát a nem közép-európai berendezkedést jellemzi. Azt hiszem, hogy a test költészete Nádas regényében a közvetlenség, a testek érintkezésére való redukció ebben az értelemben történelmi.” Barnásnál nincs szó semmi történelmiről, nála a redukció bizonyos történelemkívüliséget jelent. Az elmúlt tíz év a rendszerváltás jegyében zajlott Magyarországon. Ami Nádas Péter saját szavai szerint távlati terveit jórészt kilőtte, napi munkáit illető számításait keresztülhúzta. Barnás az új idők gyermeke, a kritika szerint Az élősködő megjelenése az utóbbi tíz év egyik legjelentősebb pályakezdése. Nádas lezárt egy korszakot. Barnás nyit egy újat, amelyben már nincs szükség semmiféle történelmi számvetésre. A fiatal irodalom redukciója a testiségre már nem képez semmiféle reakciót valamivel szemben, még az apák világával szemben sem. Eme közegellenállás nélküli világban az irodalom saját életét kezdi élni történelmi ballasztok nélkül. A fantázia beindult, és nem kell gátat emelni áradásának.
Piszár Ágnes: A mondat Lélektana. Symposion-line, 1998. 17.