Ex libris

Négy könyv a peremről – a „társadalom” pereméről, a normatív „épelméjűség” pereméről, a béke-zóna pereméről, és a többségi kultúra, a kánon pereméről. Ami a peremen van, az már átér a szorongást keltő zónába, ahová nem kívánkozunk, a kihullottakhoz, kivetettekhez, a „betegekhez”, belelóg a háborús övezetbe, oda, ahol nem laknánk, miközben sokak lakhelye. Ha felbukkan a ház-metafora, tudhatjuk, szorongásainkról is szó van, az otthonvesztéstől való félelemről. Mi lesz, ha kilakoltatnak, ha ránk szakad a tető, ha kiderül, hogy ahol élünk, az a szó átvitt vagy szoros értelmében putri? Az „egzisztenciánkról” úgy beszélünk, mint házról: felépül, összeomlik. Az „egzisztencia” a társadalmi normák szerinti elfogadható megjelenés, amin nem jó, ha az anyagi vagy személyes veszteség, hiány, a mentális elbizonytalanodás szakadása éktelenkedik. Beruházás, építmény, amire újabb szinteket szeretnénk felhúzni. Mindeközben pedig rég nem volt ennyire szorongató törékenységének tudata. Most, itt, egzisztenciák roppannak össze, vagy összeroppantják őket, pillanatok alatt a peremre lehet kerülni, a társadalmi elfogadáson (és az önelfogadáson) kívülre. A négy könyv a peremről közvetíti az egzisztencianélküliség képeit, a műalkotás magától értetődő méltóságteljességével.

Barnás Ferenc: Másik halál

Barnás Ferenc negyedik regényében nagyon is hétköznapi tapasztalat válik érzékletessé és folyamatszerűen nyomon követhetővé (és minél hétköznapibb, annál rémisztőbb): a pszichés széthullás. Aki a Másik halálban beszél, egyszerre idegenedik el saját magától és az őt körülvevő világtól, nem érzi sajátjainak a mondatait, az identitását, történetét, ezért nem is tudja átadni, megosztani. Kapcsolatai tönkremennek, vagy maga teszi tönkre őket az egzisztenciális kudarc elhúzódó állapotában. A folyamat egy szűk pesti térben – a hatodik kerület szinte behatárolható részén – és egy körvonalazható időszakban, az elmúlt évtizedben zajlik.

Formája szerint egy összeomló és felépülő egzisztenciáról olvasunk, egy férfiról, aki negyvenes évei végére leépíti karrierjét, otthagyja az oktatói pályát, elválik, bezárkózik a pesti bérházban lévő lakásába, pszichotikus állapotokat él át, iszik. Bezárkózásában is eljutnak hozzá az évtized hangjai, indulatai, a visszafordíthatatlan károkat okozó társadalmi frusztráció, a történelmi traumák feldolgozatlansága. Közben néha haknizó vándorzenészként járja Európát, és csak egyetlen emberrel kerül szoros kapcsolatba, egy svájci pincérrel, aki ugyancsak irtózatos erőfeszítéssel igyekszik egyben tartani pszichéjét. A svájci barátot felemészti az egykor elszenvedett trauma, öngyilkos lesz. A budapesti férfi viszont túléli őt és a gyász rettentő apátiáját. (Vagy túlélése maga a másik halál?) Munkát talál egy kortárs galériában – befogadják, helyet kap.

Miközben teremőrként dolgozik, ugyanazt folytatja, amivel az állapota, a mentális kizökkenés és feloldódás ellen harcolt: összpontosít. A tudat erőfeszítése, hogy a teljes szétcsúszást koncentrációval ellensúlyozza, fokozatosan alakul figyelemmé, fények, színek, felületek, mozzanatok iránti odafordulássá. Ez a különös belső újrarendeződés éppúgy láthatatlan marad a külvilág számára, mint a rettegést okozó szétesés-tapasztalat. Csak az elidegenedés egy-egy jelét észlelik, az enyhe devianciát. Nem lehet tudni, mi történik egy-egy bezárt lakásban, emberben. És finoman kialakul a történet jó vége is. A főszereplő-beszélő e folyamatban íróvá válik. Hosszú ideig svájci barátja pénzéből él, hogy nyugodtan foglalkozhasson regényével. Aztán elkészül első könyve, amerikai ösztöndíjat szerez. És elkezd összeállni a következő mű is.

Az írás a Másik halálban értelmes létlehetőséget, viszonyulásmódot jelent, de nem hoz megoldást, feloldást. Aki a regényben beszél, íróként sem szabadul meg a teljes mentális kiszolgáltatottság tapasztalatától – de figyel, nagyon. És itt Barnás Ferenc módszeréről is szót kell ejteni. Ő az egyik legfigyelmesebb kortárs regényírónk, aki a mondatok kidolgozásával, a szöveg tempójának szabályozásával azokat a belső folyamatokat is pontosan ábrázolja, amelyeket társadalmi szégyen tabusít, és amelyekhez a nyelvnélküliség élménye kapcsolódik – most azt, hogy a psziché bármikor összerogyhat. És bármikor felépülhet, változhat.

(Kalligram Kiadó, Pozsony, 2012. 298 oldal, 2800 Ft)

Szűcs Teri

Szűcs Teri: Ex libris. Élet és Irodalom, 2013. január 18.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.