Barnás Ferenc író az Aegon Művészeti Díj idei nyertese

Kultúra–irodalom–díjak–könyv–fesztivál

Budapest, 2013. április 16., kedd (MTI) – Másik halál című kötetéért az idén Barnás Ferenc író kapja a hárommillió forinttal járó Aegon Művészeti Díjat – jelentették be az alapítók kedden Budapesten.

A díj ünnepélyes átadóját most először tartják a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, Barnás Ferenc vasárnap veheti át az elismerést.

Barnás Ferenc regényét 28, tavaly újonnan megjelent mű közül választotta ki a zsűri. A Másik halál az író negyedik regénye, egy ötvenes évei elején járó pesti férfi története barátságról, széthullásról, városokról, külső és belső utazásokról.

A nyolcadik alkalommal odaítélt díjnál a jelölések terén is változtattak: a kiadók is ajánlhattak a nagy listára. Többhetes válogatás után szűkítették le a tízes listát a 28 műből – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

A zsűri munkáját Tarján Tamás vezette, tagja volt Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Csobánka Zsuzsa drámapedagógus, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Keresztury Tibor író, Valuska László szerkesztő és Zachár Zsófia műfordító.

A tízes listára Bán Zsófia Amikor még csak az állatok éltek, Fehér Béla Kossuthkifli, Ferdinandy György Pók a víz alatt, Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim is voltak, Karafiáth Orsolya Kicsi Lili, Kemény István A királynál, Márton László M.L., a gyilkos, Szvoren Edina Nincs és ne is legyen és Végel László Bűnhődés című kötete került föl.

“Erős volt a mezőny, de rövid vita után egyhangúan Barnás Ferenc munkája mellett voksoltunk” – mondta Tarján Tamás, hozzátéve, a díjazott könyv erős népszerűsítő kampányban részesül, és a többi kilenc is kiemelkedő helyet kap a könyváruházakban.

A Másik halál Barnás Ferenc negyedik regénye, amely egy ötvenes évei elején járó pesti férfi története barátságról, széthullásról, városokról, külső és belső utazásokról. A szerző – volt egyetemi tanár – most az Ernst Múzeum egyik teremőre. “Arról szól, hogy másként, jobban is csinálhatnánk a dolgainkat. Mindenről szól, ami itt maradt velünk, az elmúlt hatvan évről éppúgy mint a közelmúlt 20 évről. Nem könnyű olvasmány” – hangoztatta könyvéről Barnás Ferenc.

Zatykó Péter, a díjat alapító Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, szeretnének továbbra is a díj mellett állni. “Az eltelt nyolc év mindenkit meggyőzhetett arról, hogy van Magyarországon egy komoly irodalmi díj, amely valóban a szakmáé, és amely a teljesítményt értékeli.” Véleménye szerint nem lenne szabad a kultúra támogatását politikai vagy gazdasági kérdésként kezelni. Ő, személy szerint az elismerés jövőjéről gondolkodik.

A Másik halál a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg. Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben, Budapesten él. Volt vagonkirakodó, hivatásos sofőr, dolgozott bányában, élt utcazenélésből külföldön, tanított, most múzeumi dolgozó.

Eddig megjelent művei: Az élősködő (Kalligram, 1997); Bagatell (Kalligram, 2000); A kilencedik (Magvető, 2006). Ez a műve 2009-ben angolul is megjelent, és jelölték a legjobb külföldi regény díjára (Three Percent, USA), illetve a Nemzetközi IMPAC Dublin Irodalmi Díjra.

baa \ kut \ pdm

MTI, 2013. április 16., kedd 14:19

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.